Filmbuilding

Filmbuilding

Ki nem vágyott arra, hogy ismert és ünnepelt mozisztár legyen? Hogy híres színészként a kamerák kereszttüzében álljon? Most teljesül kívánsága! E program keretében rövid-játékfilm készül, ahol belekóstolhat a forgatások hangulatába, a színészek és a forgató stábtagok munkájába. A DUNA egy izgalmas interaktív programot kínál, melyet felnőttek és gyerekek is ugyanúgy élvezhetnek!

A program során a résztvevők a kapott forgatókönyv és a rendező utasításai alapján. A szükséges technikai eszközök, kellékek, díszletelemek segítségével aktív részesei lehetnek saját filmjük elkészítésének, akár stábtagként, akár színészként.

Az elkészült filmet az utómunkát követően nem csak a stúdió vetítőtermében nézhetik meg vagy az esti parti helyszínén és DVD-n is hazavihető.

Kisebb csoportokba osztjuk az embereket. Az egyik csapat elindul New York utcájára filmet forgatni, a másik csapat pedig a zöld háttér elé a stúdióba és találkozik annak titkaival. Továbbá lehetőségük van meglátogatni a Korda Kiállító csarnokot, a stúdiókat, ahol különféle kihívásokkal és filmes kvízzel tesszük próbára a kreativitást, csapatszellemet, a kitartást és a humort is egyaránt.

PROGRAMOK

  1. Korda múzeum (interaktív stílusban, iránymutató könyvkérdésekkel és kihívásaival)
  2. Stúdió túra
  3. Filmkészítés Szabadtéren / New York utcáján vagy Rómában
  4. Filmkészítés Beltéren / Zöld háttér