Idén is a DUNA szervezi az MSÚSZ éves kongresszusát!

Idén is a DUNA szervezi az MSÚSZ éves kongresszusát!

A tavalyi tápiószentmártoni éves MSÚSZ kongresszus megszervezése után idén ismét a DUNA szervezi a sportújságírók éves ülését.

Az idei gyűlés hivatalos programja hétfőn 13.00-kor kezdődik Borkai Zsolt, Győr polgármesterének illetve Pálfalvi Gábor, az MSÚSZ alelnökének megnyitójával. A nyitóbeszédek után szakmai prezentációkat hallhatnak a résztvevők, többek között a közelgő FINA vízes vb-ről, a budapesti judo vb-ről, a győri Ifjúsági Olimpiáról, de téma lesz a székesfehérvári Gyulai István memorial és a DUNA szervezésében megújult Év Sportolója Gála is, illetve bemutatkozik a MOB új elnöke, Kulcsár Krisztián is.

A kétnapos kongresszus keretein belül a Sportújságíró Szövetség megtartja évi rendes közgyűlését, amely előtt aláírja együttműködési megállapodását Kárpátaljai Magyar Újságírók Szervezetével illetve a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületével, de kiosztásra kerülnek az új tagok MSÚSZ-igazolványai is.

A nap második felében az összegyűlt sportújságírók megtekintik a győri ifi olimpia helyszíneit és a gyirmóti Alcufer Arénát is, majd a Gyirmót FC Győr vendégségében egy közös vacsorán Szöllősi György elnök bejelenti a jövő évi kongresszus helyszínét.

A második nap délelőttjén a sportos csapatépítő programok után Dr. Drucskó Zoltán, az ETO FC Győr elnöke látja vendégül a résztvevőket, majd a delegáció megtekinti a friss BL győztes Győri Audi ETO otthonául szolgáló Audi Arénát is. A kétnapos esemény záró programja  “A Győriek az olimpiákon című sporttörténeti kiállítás” megtekintése.

Az elnökség tagjai a hivatalos program után még ellátogatnak a Kisalföld szerkesztőségébe, ahol szakmai konzultációt tarthatnak a helyi kollégákkal is.